Egyesült Arab Emirátusok (UAE)

 

Ras Al Khaimah az Egyesült Arab Emírátusok emírsége. Az Egyesült Arab Emírátusok egy nagyon sikeres és biztonságos ország. Az egyik legfejlettebb ország  Közel-Keleten és az egyik legmagasabb 1 főre jutó GDP-vel rendelkezik a világon.

A különböző emirátusok vezető sejkjeinek vízíója alapján, különösen a néhai elnök Zayed bin Sultan al Nahyan sejk és Dubai uralkodója Mohammed bin Rashid al Maktoum sejk, az ország hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt 40 évben az 1971 megalakulása óta és rendelkeznek előrelátó stratégiai tervekkel a következő évtizedekre is.

Jól lehet, ezt az országot is sújtotta a nemzetközi pénzügyi válság, az ország gazdasága azonban nagyon szilárd nem utolsósorban majdnem 100 milliárd hordó nemzeti kőolaj tartaléknak és a több lábon álló gazdaságnak köszönhetően, mint a luxus turizmus,  a kereskedelem és az ipari termelés.

Különösen Dubai nagy kereskedelmi múltjával már nagyon korán fókuszált a különböző szabad kereskedelmi zónákra amit röviddel ezután más emirátusok is követtek, mint Ras Al Khaimah (RAK).

A magas politikai stabilitás, a biztonság, a világszínvonalú infrastruktúra és az adómentes környezet már cégek ezreit csábította a szabad kereskedelmi zónákba (Microsoft, Siemens, Cisco, CNN stb.) tehát logikus lépés volt a Nemzetközi Üzleti Vállalkozások létrehozása.

Vállalatok, amit az Egyesült Arab Emírátusokban kívánnak bejegyezni, de nem szándékoznak valódi üzleti tevékenységet végezni az országban,  választhatják például Ras Al Khaimah szabad kereskedelmi zóna nemzetközi cégregisztrációs szolgáltatását.

Ez a szolgáltatás különösen alkalmas a legális adóoptimalizálást kereső cégek számára, cégalapítás teljesen névleges tőkebefektetéssel, vagyonvédelmet keresők számára vagy nemzetközi tőkekezelő eszközként is.

 

A UAE offshore cégek (RAK&Dubai IBC) előnyei:

 

-100% adómentesség

-100%-ban lehet külföldi tulajdonos (nem kell helyi szponzor)

-Korlátolt felelőségű társaság (választható Inc. Vagy Ltd. végződés)

-Minimum részvénytőke csak 1000AED (kb $275)

-Ras Al Khaimah cégbírosága extrém diszkréciót és titoktartást garantál

-Vezethet vállalati számlát az Egyesült Arab Emírségekben

-ingatlant(az Emírátusokban is), szabadalmakat és védjegyeket tulajdonolhat.

-alakítható a cég, hogy a társasági szerződés és az alapító okírat megfeleljen az igényeinek

-abszolút titoktartás, vagyon és információ védelem

-Nincs számviteli és bevallási kötelezettség

-Nincs éves jelentés a hatóságok felé

-Minimum egy igazgató szükséges

-A törvény megválasztásának lehetősége (szokásjog, polgárjog vagy a választása szerinti jóghatóság)

-Nincs adóparadicsomi megbélyegzés és az OECD fehérlistáján van

-több, mint 50 aláírt egyezménnyel rendelkezik a kettős adóztatás elkerüléséről

-Az offshore világban egyedülálló módon kiállítanak külföldi adóhivatal számára Certificate of residence-t.

 

Az Orderoffshore.com az egyik vezető a szakosodott offshore tanácsadók között Európában.

Tudunk ajánlani offshore céget Ras Al Khaimah-ban 5990$-ért, melyben benne van már a bankszámlanyitás költsége is. Nincsennek rejtett díjak.

 

(A Dubai-ban, 2003-ban létrehozott Jebel Ali Free Trade Zone után, Rak Al Khaimah (korábban Julfar) emirátusában is létrehozhatunk offshore céget, un. International Company-t.

Az emirátus szabad kereskedelmi zónájában létrehozott cégek nem kötelesek "fizikailag" jelen lenni, nem szükséges irodát vagy telephelyet kialakítani az alapításhoz. A cégek harmadát Ázsiai befektetők, negyedét Európaiak jegyzik. A Rak Ak Khaimah Free Trade Zone (RAK FTZ)a tizenhetedik a világ 100 legjobb szabadkereskedelmi övezetét értékelő listán.

A RAK FTZ előnye a gyors és egyszerű cégalapítás, a kiterjedt és használható kettős adóztatást elkerülő egyezményrendszer (47 ország), nemzetközi színvonalú bankrendszer, a legmodernebb telekommunikációs infrastruktúra. Az Egyesült Arab Emirátusok az OECD Fehér listáján szerepel.

A RAK International Company teljes mértékben adómentesen működhet, nincs nyerség, árfolyam, osztalék vagy forrásadó fizetési kötelezettsége. Az alapításhoz nincs szükség helyi irodára, lehet helyi vagy külföldi igazgatója és részvényese is, az igazgatók és a részvényesek lehetnek cégek is. A könyvvezetés és a könyvvizsgálat nem kötelező, lehet tulajdonosa bármilyen vállalkozásnak és nem kell kiutazni az alapításhoz.)

Rendelje meg most cégét az online űrlap segítségével és munkatársunk felveszi a kapcsolatot Önnel.